Felállva tapsol az Európai Parlament kétharmados többsége, Judith Sargentini mosolyog, túl van rajta, ölelgetik. A hazámról kimondták, hogy súlyosan veszélyezteti az Európai Unió értékeit.

 

Megsemmisítő. Függetlenül attól, hogy igaz-e. Mintha anyánkat hordanák le. Ha ez történne is csak a sokadik ütemben fontolnánk meg, igazságos-e az ítélet, s hogy magunk is mennyit szenvedtünk netán miatta. Akkor is szörnyű. Valamiféle árvaság.

Számomra most oly’ mindegy, mi lesz a folytatás. Hogy a lengyelek vétóznak-e a végén. Ülök behúzott nyakkal, mint amikor a Pink Floyd színpadán a hazám miniszterelnökéről nagy betűkkel megjelenik, hogy a világ hét felemelkedő újfasisztája közé tartozik. („Neofascism is on the rise. USA – Trump, Hungary – Orbán… stb.”) És szól a dal, amelyért ki kellett utazni annak idején, 1989-ben Berlinbe. A Pink Floydra bontották a rendszereket elválasztó falat. Korábban is sokszor adott tartást Gilmour és Waters zenéje. Örömet mindenekfelett. Most meg Waters mögött a kivetítőn óriásbetűkkel áll, hogy a hazám miniszterelnöke… Ezzel turnézza végig a világot a Pink Floyd-alapító. Brutálisan nagy a közönségsiker. A szünetekben nézhetik az emberek a kivetítőt. A színpadon táncosok Resist, ellenállás feliratú pólóban. Waters a koncertek végén kéri a közönséget, álljanak ki az emberi jogokért.

Most meg ugyanez okból tetemre hívták az unióban Magyarországot. 

Dehogy a kormányt. Leírták: a címzett Magyarország. Még ha Orbán szavazói többsége számára még a témakörök is újak lennének, amiről ez a jelentés szól, nemhogy a tartalmak. Segít nekik a miniszterelnök. A migráns paranoia ráhúzható erre is.

Azon a napon, amikor Európa képviselőinek nagy többsége úgy döntött, jelen állapotában nem tudnak Magyarországgal közösséget vállalni, az ENSZ főtitkára is bejelentette, hogy – más országok mellett – szégyenletes módon bánnak az emberi jogi aktivistákkal nálunk is. E szerdán jelentette be a Magyar Tudományos Akadémia, hogy egyelőre nem tárgyal tovább a kormánnyal, mert nem látja értelmét. Ez csak egy nap…

A bevándorlók Soros-birodalmának összeesküvéséről lenne szó? 

Nézem Rui Tavares Twitter-üzenetét, amelyet a szavazás után Judith Sargentininek küldött: Gratulálok a kiemelkedő munkáért, amellyel a magyar jogállamiság és az alapvető jogok érvényesülése mellett kiállt. Sosem könnyű egy ilyen feladatot teljesíteni. Szomorú a szembesülés azzal, hogy egy tagállam visszatérően tiszteletlen az unió alapértékeivel szemben. De kell, hogy valakinek az legyen a küldetése, hogy fellép ez ellen. Ön volt az!

Több mint öt éve fogadta el az Európai Parlament a volt portugál képviselő, Tavares értékelését Magyarországról. Menekültválság még nincs. 2012 februárjában az EP mégis határozatot fogadott el, amelyben súlyos aggodalmát fejezte ki a magyarországi demokráciával és az alapvető jogok érvényesülésével kapcsolatban. Tavares vizsgálódott és megalapozottnak találta az aggodalmat, nyomában az EP többsége is. Kisebb arányban, mint most.

Nem túloznak a maiak? Kivált most, hogy a főáramú pártok az EU-választás előtt megmutathatták, van erejük a szélsőségek elleni fellépésre. De ugyan mik ezek a megfontolások a letaglózottsághoz képest?

Igaza volt Orbánnak Strasbourgban, amikor a szocializmussal szembeni ellenállás érdemeiről beszélt, csakhogy nem lett volna annak idején Berlinben falbontás, ha nem viszi előtte Lech Walesa a Szolidaritást Lengyelországban a nyolcvanas évek elejétől. Orbán akaratlanul őt is beidézte a vitába. Walesát, aki régebben becsülte Orbánt, ám nemrég azt nyilatkozta, hogy nem tetszik neki, ami Magyarországon folyik, különösen nem a magyar kormány EU-politikája. Ha a magyarok és a lengyelek szétverik az uniót – mert szét tudnák –, öt perccel utána a franciák, a németek és az olaszok szövetségre lépnének, amibe mi már nem szólhatnánk bele – mondta.

Félek, erre tartunk. 

Elkeserítő, amikor Nobel-díjas tudósok sokasága tiltakozik a CEU miatt, amikor ugyancsak Nobel-díjas író (Elfriede Jelinek…) ír alá petíciót Magyarországról, amelyben a fasizálódás szó is szerepel, hogy tudomásul kell venni, hogy a CNN szeptember 12-én azzal a címmel jelentkezik be, hogy Magyarország fenyegeti a nemzetközi rendet, és a sor kegyetlenül hosszú.

Eközben szélről Farage és Le Pen ünnepel bennünket. Kívánkozna egy utolsó kérdés, de kész is a válasz: magyarnak lenni sosem lehet szégyen, hiszen szinte mindenki, akit szeretünk és szeretni fogunk, magyar. De néha mégis nehéz.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!