Lassan egy hete hibát hibára, botrányt botrányra halmoz a magyar sajtó jó része, politikai oldaltól, meggyőződéstől, pártállástól szinte függetlenül. Mintha mindannyian elfelejtették volna, hogy a médiának mint „negyedik hatalmi ágnak” nem az a feladata, hogy a harmadik, azaz a bíróság helyébe lépjen.

 

A vízilabdázók „ügyéről” beszélek. Mert miközben nem tudjuk, hogy van-e „ügy” egyáltalán, a médiában már ítéletek is születtek. Pró és kontra egyaránt.

Az igazi botrány akkor kezdődött, amikor a sajtó úgy tudósított egy akkor 11 éves kislány sérelmére állítólag elkövetett szexuális erőszakról, hogy a szintén állítólagos elkövetők személyét beazonosításra alkalmas módon körülírta. Majd azzal folytatódott, hogy a (friss nívódíjas) média a két élsportolót konkrétan meg is nevezte. A vízilabdázók a sajtó előtt bizonygatták ártatlanságukat, miközben a kislány ügyvédje – aki „kiérdemelte”, hogy néven nevezzük – dr. Gerencsér András körbenyilatkozta a médiát: „Régóta vagyok a jogi pályán, de ennyire durva üggyel még sohasem találkoztam. Tapasztalataim alapján azt gondolom, hogy amit az áldozat mond, nem lehet kitalált történet.” Úgy tűnik, az ügyvéd úr megfeledkezett arról, hogy egy „ügyet” a bíróságon és nem a médiában, a közvéleményt hergelve kell megnyerni. És ha felrovom – és bizony felrovom – a sajtónak, hogy felelősek a két – akár ártatlan, akár bűnös – sportoló név szerinti nyilvános meghurcolásában, a kislány ügyvédjének felelőssége százszor súlyosabb. Hogyan merészeli egy gyereklány – akár igaz, akár kitalált – történetét koncként odavetni a médiának? Az ilyen korú gyereket a jog úgy nevezi: „különleges bánásmódot igénylő személy”. És ennek a különleges bánásmódnak elsődleges oka a gyerek életkora. Mindemellett, ha egy ilyen típusú történetben mondjuk bírósági tárgyalásra kerülne sor, egészen bizonyos, hogy a bíró zárt tárgyalást rendelne el, mind a gyerek életkora, mind a megtárgyalandó cselekmény jellege miatt.

Ehhez képest egyes publicisták (nem nevezem meg Bayer Zsoltot) már azt is tudják, hogy a megvádolt személyek ártatlanok, a kislány meg már lopott, tehát hazudik is. (Jelzem, ez az ostoba közmondás éppen fordítva szól: „aki hazudik, az lop is”.) A jól informált publicista (a publicista szó – az írás minőségétől függetlenül semleges értékű) azt is tudja, hogy a gyerek már korábban is vádaskodott ilyesmivel.

Más meg – Föld S. Pétert szintén nem nevezem meg – éppen Bayer „ítéletét” kritizálva hosszan és részletesen leírja a pólósok által több mint tíz évvel ezelőtt elkövetett bűncselekményeket. Majd hozzáteszi, hogy ebből persze még nem következik, hogy megerőszakoltak volna egy 11 éves kislányt. Persze, hogy nem. De akkor miért kell hosszú bekezdéseken át részletezni az amúgy már rég elévült bűnüket? Föld S. még arra is kitért, hogy az ügyész anno mit értékelt súlyosító körülményként, és indítványát a bíró miért nem fogadta el. Ez akkor is hangulatkeltés, ha a szerző utána az ártatlanság vélelméről értekezik.

Eközben megtudtuk a pólósok jogi képviselőitől, hogy képviseltjeik személyiségi jogi pert fognak indítani az ellen a médium ellen, amelyik először hozta nyilvánosságra az ügyet úgy, hogy a két vízilabdázó személye beazonosítható volt (én a helyükben biztos többeket is beperelnék, de hát ők tudják).

A polgári törvénykönyv – egy általános megfogalmazást követően – példálózó felsorolást ad a személyiségi jogok megsértésének módjairól. Ezek között szerepel – egyebek mellett – a becsület és a jó hírnév megsértése. Akit személyiségi jogaiban megsértenek az – az eset jellegétől függően – követelheti, hogy a bíróság állapítsa meg a jogsértést, tiltsa meg annak folytatását, a jogsértő adjon megfelelő elégtételt és ehhez saját költségén biztosítson kellő nyilvánosságot. Emellett akit megsértettek, a tényleges vagyoni kárának megtérítése mellett még sérelemdíjat is követelhet.

Mi sohasem tudjuk, hol ülünk a lovon. Mert miközben a média minden szabályt, újságírói etikát felrúgva szinte tényként publikál egy gyanút, a bíróság még a jogerős ítéleteket is anonimizálja. A legelvetemültebb bűnözők nevét sem közlik, még akkor sem, ha a tárgyalások nyilvánossága folytán mindenki pontosan tudja, kiről van szó. Kabaréba illő, amikor a bírósági közleményben J. R. és P. T. szerepel Jozef Rohac és Portik Tamás neve helyett. Az persze nem ártana, ha lenne valamiféle értelmes és logikus szabályozás, ami egyértelműbb eligazítást adna arról, mikor, hogyan, kinek lehet, esetleg kell a teljes nevét közölni. Addig marad a ló két oldala

A pólósok „ügyéhez” azonban nincs szükség pontosabb jogszabályra. Ahhoz csak annyi kellett volna, hogy egyes médiumok ne tévesszék össze a sajtószabadságot a sajtószabadossággal.

Címkék: Jogászszemmel

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!