VASÁRNAPI HÍREK – A KÜLÖNVÉLEMÉNY. – Nagy N. Péter vezércikke.

 
VH, 2018. január 27.

Korunk réme, terjedő járvány, az emberek harmadának életét tönkretevő, sunyi rettenet. A britek nemcsak átkozzák e szavakkal a magányt, hanem szembeszállnak vele. Theresa May miniszterelnök államtitkárt nevezett ki a magányosság elleni harc szervezésére.

Ne gondoljuk, hogy nincs ehhez közünk! Ha valakinek, nekünk van.

Megrázóak és meghatóak Theresa May fellépésének előzményei.

A Brexit-kampányban egy nacionalista merénylő által meggyilkolt fiatal munkáspárti képviselőnő, Jo Cox emlékének is tisztelegnek azzal, hogy ügyét továbbviszik. Ő volt az, aki már 2015-ben, néhány hónappal képviselővé választása után megszervezett egy parlamenti bizottságot a szerinte országszerte elviselhetetlen mértékű és kezeletlen magányosság járvány megfékezésére. Saját élményeire hivatkozva győzte meg az embereket, hogy nemcsak az idős kor átkáról van szó.

Egy észak-angliai város munkásnegyedéből a Cambridge-i Egyetemre kerülve éppen úgy megszenvedte a magára hagyottságot, mint később, amikor gyermeke született. Hónapok teltek el úgy, hogy a közvetlen családtagokon kívül akár csak egy ismerőshöz is szólhatott volna. Politikusként aztán szenvedélyesen foglalkozott a helyzettel, amelytől szenvednek az internetbe zárványozódott fiatalok, a munkájukra ráégő középkorúak, a fogyatékosok, a betegek, a menekültek (a britek mondják, nem a szerző lopta ide a kategóriát), az idősek pedig végképp. A helyzetet rontja az otthoni munka gyors terjedése, az egyházak, templomok vonzerejének csökkenése éppen úgy, mint az, hogy mind kevesebb a pub.
Úgy becsülik, ott egymillió embert biztosan, kilencmilliót nagy valószínűséggel érint a kór.Nehéz bemérni. Könnyebb a következményeit.

Szakmai közmegegyezés szerint napi 15 cigaretta elszívásának egészségromboló hatását produkálja a magányosság. Évekkel megrövidíti az életet. Rontja a helyzetet a társadalom immunreakciója: a magányosokat kirekeszti. Aki pedig beteg lesz, könnyen marad egyedül. Az egyedüllét viszont betegít.

Fiatalabb korban nem ilyen végzetesek a tétek. Illetve… a depresszió népbetegséggé válásában kórokozóként ott a magány. Már rég nem a britekről beszélünk…

Az uniós European Social Survey 26 európai országban végzett kutatásainak 2016-os összegzése szerint Magyarországon a legritkábbak a társas találkozások, a családon és munkahelyen kívüli kapcsolatok. A felnőttek harmada nem vagy csak alig mozdul ki ebből a zónából.

Egy másik felmérés, a Tárki adatai szerint Magyarországon minden ötödik embernek nincs barátja, akivel megoszthatná problémáit. Főleg az idősek és az alacsony iskolai végzettségűek, illetve az egyedül élők tartoznak ide.

Ha a britek legkevésbé optimista számításai szerint kilencmillió magányos emberrel (a felnőttek huszonegy-két százalékával) számolva társadalmi járványról beszélnek, ennél rosszabb számokkal nekünk is van okunk odafigyelni. Mondjuk a szomszédunkra. (Ha nem akarja, ne!)

Még akkor is, ha tudjuk, az egyedüllét nem magány. Ez lehet termékeny és kiegyensúlyozott állapot is. Magánnyá akkor válik, hogy ha szeretnénk, sem találunk valakit, aki ha semmi mást nem tud is tenni, figyelemmel meghallgat. Sokan csak ezért mennek orvoshoz, pedig ehhez nem kellene diploma.

Félő, csak látszólag extrém, hogy Szegeden néhány éve egy magatehetetlen, idős házaspárt kiszáradva, kiéhezve találtak, mellettük pedig már halott gondozójukat, egy kerekes székes ember. Sok nap telt el úgy, hogy se a házaspárt, se segítőjüket nem kereste senki.

Az ellenpont egy helyi lapnak egy bajai idősotthonról szóló cikkéből: mindkét lakót Katinak hívják, egyikük már bent élt, amikor gyerekkori barátnője eljött hozzá látogatóba, és annyira megtetszett neki a hely, hogy haza sem akart menni. Együtt nőttek fel, öregségükre most ismét együtt lehetnek. Ebben a különleges idősotthonban az ott élők egymásnak főznek, közösen tartják rendbe a kertet, s mindent megcsinálnak a ház körül, amit csak tudnak.

Az egymásnak tett szolgálatok a nyílt térben is sokat segíthetnek. Az angolszász világban elterjedtek a munkaórákban mért és egymás közt elszámolt kölcsönös háztartás körüli szolgáltatok. Átvehető példa. Sokat segíthetne a demokratikus közélet, amely rendre kéri az emberek véleményét, a tevékeny civil szervezetek, mindenféle kis társaságok, legyenek akár a szabadság kis körei vagy polgári körök. Még ha az előbbiek rokonszenvesebbek is a szerzőnek, a lényeg szerint egyre mennek: találkozhassanak az emberek. Nem csak azért, mert különben
betegek lesznek, hanem mert úgy volna természetes.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!