VASÁRNAPI HÍREK – A KÜLÖNVÉLEMÉNY. - Nagy B. György vezércikke.

 
VH, 2017. december 23.

Magyarország büszke és erős ország. Magyarország saját erejéből képes bővíteni a paksi atomerőművet – nem kuncsorog orosz hitelért. Magyarország meg tud valósítani egy 3 ezermilliárd forintos beruházást. Igen, a kijelentő mód helytálló. Hogy akkor miért nem él a lehetőséggel Magyarország, miért silányul feltételes móddá a kijelentő, és miért orosz kölcsönből finanszírozzák Paks II-t? (Utóbbi kitétel esetében most tekintsünk el attól, hogy a kormány nem a nemzeti, de személyes érdekektől vezérelve Moszkva csinovnyikállamává alázza hazánkat, és koncentráljunk a pénzre.)

A válasz kézenfekvő: nyolcévnyi Fidesz-kormányzás után mindenképp az. Szóval azért, mert ezt az „atomerőműnyi” pénzt ellopják. A Korrupció Kutató Intézet mintegy 150 ezer közbeszerzési eljárást fésült át, és arra jutott: 2090–3300 milliárd forintot emeltek le a csókos pályázók.

Akiknek a köre egyre szűkül, hiszen 2016-ban a közbeszerzések 28 százalékán csak egyetlen pályázó indult. Tekintve, hogy az EU évi mintegy 2 ezermilliárd forinttal tőkésíti fel Magyarországot, ez azt jelenti, hogy legalább a közösségi pénzek 12,5 százalékát ellopják, de az is lehet, hogy 20 százalékát. De, hogy közérthetőbb legyen, 8 esztendő alatt a klientúra annyival lett gazdagabb, mint amennyit a magyar állam egy év alatt 2 millió nyugdíjas ellátására költ, illetve amennyit (szintén egy év alatt) 10 millió magyar költ az egészségére – nemcsak a költségvetési pénzeket számolva, de a magánszektornak kicsengetett summát is. Ez már euróban is szép tétel, 6,6–11 milliárd. Elég temérdek pénz ahhoz, hogy mindenáron érdemes legyen érte, pontosabban az újabb, több ezermilliárdos várományért hatalmon maradni. És elég temérdek összeg ahhoz, hogy az emberek ráébredjenek: ennyiből az oktatási, az egészségügyi és a szociális rendszer bajait egyaránt orvosolni lehetne.

Duplán politikai létkérdés, hogy kitakarja a hatalom, miként alakul e summa sorsa – mindezt azonban csak úgy teheti meg, ha egyetlen szót sem szól kormányzati teljesítményről és az emberek életéről. Ehelyett újratölti a Soros-kampányt, így újabb 7 milliárd forintot költhet a kabinet gyűlöletbeszédre.

És fröcsögés közben a hatalom mindent felfal – amíg csak a Fidesz marad.

Először a kormány tűnt el: a végrehajtó hatalom a szó facsart értelmében már csak bábkormány (amit kizárólag Orbán Viktor akarata mozgat), ami közérdekű információnak álcázva kontrollálhatatlanul tolja a gyűlöletpropagandát. Az Országgyűlést a hatalom rászorította, hogy parlamenti határozatban hazudjon a Soros-tervről – és ez gyilkosabban hat, mint bármilyen kormánypropaganda. Azt ugyanis mindenki a helyén tudja kezelni (ha akarja), lévén a közlő kiléte és szándéka egyaránt világos. A Tisztelt Házzal azonban más a helyzet: míg a kormány iránti bizalom csekély, a törvényhozás még őrzi ethoszának maradékát, miszerint a közvetlenül választott képviselők megbízóik érdekében ülnek a parlamenti patkóban. Így annak, amit az Országgyűlés mond, súlya van a közelében – senki nem feltételezi, hogy a honatyák törvényben/határozatban hazudnak.

Pedig erre kényszeríti őket a hatalom, és arra, hogy odakanyarítsák választóik szignóját egy aljas hazugság alá. És ezt a hazug határozatot most társadalmi célú hirdetésként terjesztik – többek között ennek a lapnak egy hátsó oldalán, ami sokkal súlyosabb manipuláció, mint a korábbi kék, ám pontosan beazonosíthatóan hatalmi érdekeket szolgáló reklámok.

És egyelőre csak képletesen, de a hatalom kíméletlenül erőszakolja testközelbe hazugságát. Most a fideszes vezetésű megyei jogú városok ítélik el sorban a nem létező Soros-tervet – újabb választott képviselők próbálják hitelesnek festeni a minden alapot nélkülöző gyűlöletpropagandát. És ők már nem az emberek feje felett lebegő honatyák, ők a mindennapokban jelen lévő, kisközösségi hangadók. Akivel egyik választója együtt focizott gyerekként, akinek anyukájával együtt piacolt a szomszéd néni, aki személyesen kopog be a választókörzetében a gyerekekhez a Mikulás-csomaggal – egyszóval, akinek hisznek a polgárok, mert közülük való.

Ha úgy tetszik, a hatalom lépésről lépésre orcátlankodik be a választók intim-bizalmi köreibe. Ha így megy tovább, akkor a végén a nagymama szájából is a kormány beszél ki – ilyen Erzsébet-utalványos időkben ez nem is lenne olyan meglepő.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!