Jelképes, hogy miközben a földkerekség a labdarúgó-világbajnoksággal foglalkozik, idehaza – mint rendesen – a pályán kívül van esemény.
Megy a kapitány, jön az utóda. Az MLSZ aligha tudományos alapon választotta ki Georges Leekenst, ha néhány hónapos közreműködés, négy barátságosnak nevezett, ám fölöttébb barátságtalan meccs után elköszönt tőle. (A sovány mérleg: egy döntetlen, három vereség.) A szövetség közleménye szerint „közös megegyezéssel” váltak el a felek, ám a belga tréner az új szakvezető kinevezése napján úgy nyilatkozott hazája lapjainak: „megdöbbent” a fordulattól.
Mi már meg sem rezzenünk.
A legfrissebb csodafegyver, Marco Rossi azzal nyitotta szűzbeszédét, hogy neki két válogatott hiányzik a vb-ről: az olasz és a magyar. Szólni kellene az edzőként csak szűk környezetünkben ismert itáliai mesternek, hogy honfitársaink legutóbb harminckét esztendeje jártak a Mundialon… Azóta huszonhétszer volt kapitányváltás minálunk, az amszterdami 1-8-tól Andorráig, Luxemburgig, Kazahsztánig terjedő Csányi-érában immár a hatodik tréner áll sorompóba. Pintér Attilát egyetlen tétmeccs után kihajították; a gondos szerződtetésekor még agyondicsért Leekens ezt megúszta, mert nem várták meg, amíg díjmérkőzésen is debütál.
Az MLSZ székházából, a Kánai útról dodonai közlemény került ki: az elnökség egyrészt látott „biztató időszakokat” a játék tekintetében – a grémium talán a meccsek szüneteire gondolt –, ám összességében nem tapasztalt olyan előrelépést a teljesítményben, „amely alapján kijelenthető lenne, hogy megvan a csapat gerince és játéka a Nemzetek Ligájára”. Már hogyan lenne meg, amikor a vezérkar is elismerte: „A mindenkori szövetségi kapitány mozgástere, a magyar játékosok általános tudása, pillanatnyi állapota (…) igen korlátozott”. Hogy a „pillanatnyi állapot” mit takar, azt nehéz megfejteni, elvégre a romlás több évtizedes; igaz, soha oly szerény nem volt a választék, mint a 2010-es esztendőkben, amelyekben úgy árad a lé az úgynevezett labdarúgásba, ahogyan arról korábban álmodni sem mertek.
Rossi „élete legszebb napjának” nevezte azt a szerdát, amelyen kinevezték, de olyan csapat élére állították, amely hétfőn, kedden, szerdán, pénteken, szombaton és vasárnap is képes csütörtököt mondani. A nemzeti együttes az utóbbi másfél évben tizenhárom mérkőzést játszott – helyesebb tán úgy mondani, hogy számlált –, s ezek közül kilencet elvesztett. Az ausztrálok elleni legutóbbi találkozó egyenesen burleszkbe fordult a vendégek öngólját követő magyar öngóllal (1-2). Habár mi az a Kádár-rontás ahhoz képest, ahány bakot a vezérkar lőtt már…
Most megint a szemfényvesztésnél tartunk: a helyzet olyan, mintha a labda a támadójátékos lábáról került volna az alapvonalon túlra.
Kirúgás következett.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!