Ugye, emlékeznek Ahmed H.-ra? Ő az, akit a 2015-ös röszkei határincidens miatt a Szegedi Törvényszék bűnösnek talált terrorcselekmény elkövetésében, és ezért 10 év fegyházra és Magyarországról kitiltásra ítélte. Az ítélet szerint megafonon keresztül ő irányította a tömeget, kővel dobálta a rendőröket, és ultimátumot adott nekik. Ezt az ítéletet a Szegedi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte, mégpedig azért, mert az elsőfokú bíróság gyakorlatilag csak a vádlott terhére szóló bizonyítékokat vette figyelembe, a javára szólókat nem, emellett nem tudta megindokolni, hogy konkrétan mely bizonyítékokra alapozva állapította meg Ahmed H. bűnösségét. A megismételt elsőfokú eljárás jelenleg is folyamatban van, újabb ítélet márciusra várható, a jogerős pedig ki tudja, mikorra.

 
VH, 2018. február 10.

A Fidesz olyannyira beleszeretettabba a gondolatba, hogy „végre” van egy saját „terroristánk”, hogy nem is győzte kivárni Ahmed H. ítéletének jogerőre emelkedését. A kormány a hírhedt Soros-tervről szóló nemzeti konzultáció valamennyi kérdéséhez bőséges magyarázatot fűzött, nehogy szegény buta állampolgár véletlenül rossz helyre tegye az X-et. Az 5. számú kérdéshez ezt: „Egy másik Soros-szervezet, az Amnesty International többször is követelte annak az Ahmed H.-nak a szabadon bocsátását, aki kövekkel támadt a határt védő magyar rendőrökre, és ezért elítélték.”
(Jelzem, az 5. kérdés maga is megérne egy misét: „Soros György azt is el akarja érni, hogy a migránsok enyhébb büntetést kapjanak az általuk elkövetett bűncselekményekért”, de ezt most hagyjuk.)

A harmadik éve előzetesben ülő Ahmed H. a Fővárosi Törvényszéken keresetet nyújtott be a Rogán vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda ellen jó hírnevének megsértése miatt. Azt kifogásolta, hogy elítéltként említik, holott még csak folyik a megismételt eljárás.

A keresetet a bíróság ugyan elutasította, de csak formai okokból, mert az nem tartalmazta az alperes címét és nem fogalmazott meg határozott kereseti kérelmet, vagyis azt, hogy pontosan mit kér a bíróságtól. Ez persze pótolható.

Attól tartok, hogy amikor Ahmed H. pert próbált indítani, azt ügyvédi segítség nélkül tette. Talán valamelyik „börtönjogász” (értsd: olyan börtöntárs, aki bentléte alatt tanulta ki a „szakmát”) eszkábálta össze a hiányos kereseti kérelmet, de azt legalább ő is tudta, hogy egy fogolynak is vannak személyiségi jogai. Mint mindenkinek. Minden embert születésének pillanatától haláláig megilletnek a személyiségi jogok, és azokat mindenki köteles tiszteletben tartani (a gyevi bíró is). A polgári törvénykönyv csak példálózva nevesít ezek közül néhányat, például az emberi méltóság vagy a becsület és jóhírnév védelmét.

Ahmed H. a kormány migránsellenes hisztériájának fontos szimbóluma, ha nem is akkora, mint az a 88 éves öregember, aki nem nevethet a végén. (Jut eszembe, tessék kijavítani a Wikipédiát, mert aszerint Soros „magyar származású amerikai üzletember és filantróp”!) Ahmed H. bírójának csak azt kívánom, ne hagyja magát a politikától befolyásolni. Mert Orbán Viktor már akkor egy „azonosított terroristáról” szónokolt, amikor még el sem rendelték Ahmed H. letartóztatását. Németh Szilárd, Völner Pál is csuklás nélkül terroristának nevezte a szír férfit.

Most, amikor ezt a néhány sort írom, még csak 8 nap telt el a februárból, de a kormány Facebook-oldalán már 15 „migránsveszélyről” szóló bejegyzést találtam, az egyikben név szerint említve Ahmed H.-t: „Most 8 millió forint sérelemdíjat követel és nyilvános bocsánatkérést. Ez több mint botrányos. Mint ahogy az is, hogy Ahmed H. ügyvédje egy volt szocialista miniszter.” (Juj!)

Idézek a Kúria egyik döntéséből:„Annak a ténynek az állítása, hogy valaki egy bűncselekmény elkövetésének »részese« volt, alkalmas a becsület csorbítására”. Orbán, Németh, Völner megszólalásai nem csak személyiségi jogot sértenek, de megvalósítják az aljas célból, nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazást is. Örülhetnek, Uraim, hogy ez a fagyi csak ilyen szolidan nyalt vissza!
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!