Különleges zenei csemegékkel, kiállításokkal, gasztroeseményekkel, gyerekprogramokkal, ökogazdálkodási bemutatókkal, vadásznappal és a Dráva feletti hídkoncerttel várja látogatóit az ország első karbonmentes találkozója, melyet idén már harmadik alkalommal szerveznek az Ormánságba.

 

A  négy dél-baranyai falu: Kémes, Szaporca, Tésenfa, Drávacsehi és az Ős-Dráva Látogatóközpont 27 helyszínen 60 programot kínál. A hivatalosan háromnapos fesztivál valójában 4 napig tart majd (augusztus 23–26.): a csütörtöki nulladik napon Hobo új, várhatóan az ősszel megjelenő „Hé, Magyar Joe” című lemezét mutatja be a szaporcai Hétöles-tónál. Ugyanitt – vasárnapi zárásként – Donizetti Szerelmi bájitalát adja elő a „gördülő opera”, a Magyar Állami Operaház szólistái, kórusa és zenekara. A két esemény között fellép többek között a Vujicsics együttes, a Csík zenekar, a Sebő együttes, a Muzsikás, a Talamba ütőegyüttes, Rákász Gergely orgonaművész, Szirtes Edina Mókus „hangkertész”, valamint Bereményi Géza és Másik János – ők a „Keresztben jégeső” című műsorukat viszik Baranyába. A Kapolcsról ide „száműzött” Márta István fesztiváligazgató számításai szerint a fesztivál ideje alatt mintegy 1525 kg szén-dioxid kerül majd a levegőbe, amelyet itt, a szubmediterrán térségben 2,3 fa tud elnyelni élettartama alatt. A Bőköz Fesztivál szervezői ezért ősszel, a karbonmentesség jegyében, ennek 10-szeresét, 27 őshonos tájfajta fát ültetnek majd el a településeken.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!