Idén augusztus 3–11. között már huszonnyolcadszor rendezi meg a szegedi MASZK Egyesület a THEALTER nemzetközi színházi fesztivált, mely 9 nap alatt, 11 helyszínen közel 60 eseményt, 7 magyarországi bemutatót, szabadtéri, gyerek- és szakmai programokat kínál.

 

A THEALTER fókuszában ezúttal 6 határon túli. Idén is vannak „elsőbálozók”: a celldömölki Soltis Lajos Színház társulata két többszörös díjnyertes produkciót mutat be a fesztiválon, és a tabudöngető Dollár Papa Gyermekei is első ízben érkezik Szegedre. Aktuális kérdésekkel foglalkozó, merész előadásokkal mutatkozik be a FAQ Színház, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói. A Keresztes Tamás rendezte Dalok a földszintről című darabban közel húsz, az apokalipszis árnyékából előbújó életképet mutat be a harmadéves színházrendező – koreográfus-rendező szakirányú osztály; a szintén zenés Félelem és fogcsikor című vizsgaelőadás pedig a náci Németország mindennapjaiból szemezget Bertolt Brecht Rettegés és ínség a Harmadik Birodalomban című darabja nyomán. Az előadás „könnyű” szórakozást ígér, hiszen ahogyan az alkotók mondják, „szerencsére ma már túl vagyunk a diktatúrák borzalmain. Tanultunk belőlük. Túl vagyunk a manipuláción, a korrupción, nincs propaganda, nincs cenzúra, nem egy párt kezében van minden hatalom. Ma az emberek nyugodtak, tájékozottak és nyitottak, hisz' boldogan élhetnek itthon egy fejlődő demokráciában. A darab tehát nem aktuális. Történelmi érdeklődésből vettük elő.”

Címkék: Mozaik

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!