E héten újfent kiderült, milyen nagyszerű is a futball, ha valóban játsszák.

Amit a Barcelona Londonban és a PSG Párizsban bemutatott, az maga volt a gyönyörűség. S nem elsősorban arra gondolok, hogy micsoda kapásgólt lőtt Rakitic a Tottenhamnek. Pedig hát az se tetszett semmiségnek, ahogyan Philippe Coutinho az alapvonalról visszaemelte a labdát a tizenhatosra, majd a horvát középpályás felugorva lendített, és bumm…

A két legnagyobb móka még hátramaradt. Előbb (2-1-es „Barca”-vezetésnél) a balról érkező labda elől ellépett Philippe Coutinho. Néhány Spurs-játékos „elszállt”. Majd elengedte a beadást Luis Suarez is. Erre további londoni futballisták repültek ki a tribünre. Aztán belibegett a tizenhatosra Messi, és lazán a hálóba passzolt. Ilyen több nem lesz… – gondolta a néző. Hogyne lenne! – felelt szó nélkül a Barcelona. A labda ismét balról jött, Coutinho ezúttal nem volt sehol, mert már lecserélték, de Suarez megint csak feltűnt, és – ha már nem hívták le – az átadás felé mozdult… Majd történetesen hagyta azt Messinek. A Tottenham sokadszor rászedett védői újra a Zs szektorból botorkáltak vissza, miközben a katalánok argentin talizmánja a bal sarokba gurított (4-2 a tobzódó vendégeknek).

A Bajnokok Ligája másik nagy show-ját a PSG és főként Neymar vitte színre. Látványosabb revü volt ez még annál is, amilyet a Moulin Rouge-ban vagy a Folies Ber gereben adnak elő hagyományosan. A brazil csatárt a pályán ütötték-vágták az idei vb-n (is), egyúttal kapott eleget azért, mert nemegyszer el- vagy túljátszotta az ellene elkövetett merényleteket. Amúgy nem volt csúcsformában, mert hosszas sérülésből épült fel. (Igaz, ez évi viszontagságai meg sem közelítették 2014-es kínjait: négy évvel korábban, a kolumbiai Zuniga brutális „belépője” nyomán azért kellett aggódni, nem lesz-e örökre mozgáskorlátozott.) Mára már mindent kihevert, a Crvena Zvezda elleni 6-1 során olyan világszámot produkált, amilyet a Barcelona–PSG 6-1 alkalmával. Nem elhanyagolható különbség, hogy a mérkőzés bírája ezúttal nem segítette szemérmetlenül a PSG-t, miként annak idején Deniz Aytekin játékelvezető a „Barcát”…

Ahogyan Londonban Suarez kétszer is elengedte a labdát Messinek, úgy Neymar duplán varrta be a szabadrúgást a Crvena Zvezdának. A változatosság kedvéért az egyiket a jobb, a másikat a bal sarokba küldte. A második után Borjan belgrádi kapus széttárta a kezét: „Most mondjátok meg, mit csináljak…” A tudósítók tudták, mit tegyenek: a Le Figaro, a L’Equipe és a Le Parisien is 9-es, a Maxifoot című hírportál 9 és feles osztályzatot adott a brazil virtuóznak.

Elvégre azt senki sem hiheti, hogy a Barcelona két átlépéses gólja, valamint a mesterhármast elérő Neymar dupla szabadrúgása annyi, akár a kétszer kettő…

 

Címkék: Gól rovat

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!