Már a választás után is általános volt a vélemény, hogy ezt az ellenzéket el kell felejteni. Az azóta történtek miatt ez a kívánság csak erősödött.
Demokratikus oldalról azért gondolják így, mert három egyformán csúnya és ostoba kudarc után csak egy vadonatúj formációnak lehet esélye a Fidesz ellen. A kormányzó pártok pedig úgy látják, Kövér Lászlót idézve, hogy aki az ellenzékre szavazott, csak intellektuálisan üres, morálisan értékelhetetlen ember lehet. Az ilyen szerencsétlenek pártjai nem érdemlik meg, hogy a NER részei legyenek.
Imigyen szóla…
Senki se kéri ezt az ellenzéket.
De ők maguk a legdühödtebbek. Keserűen, csalódottan marcangolják egymást. Hol szó szerint ütik (LMP), hol csak emésztik magukat belülről (mindenki más, mínusz DK), és szapulják a nemrég volt szövetségeseket. A szocialisták eközben már lebontották a vezetőségüket, de a romok alól például a liberálisok javára szóló, sokkoló, évi 60 milliós elkötelezettséget vállaló szerződés került ki. Az LMP-ben a néven kívül már semmi, illetve senki más nem maradt a szűk egy évtizede indult csapatból, de semmi jele annak, hogy az ott lévők választották és nem csak kapták egymást. A Jobbik új vezetői az egykori Vonától is távolabbról indulnak a konszolidált jobbközép párt szerepe felé. Toroczkai László új platformmal jelezte, hogy belenyúlna a kormányzásba, de csak egy képviselő állt mellé. (A kisgazdáknál 25 éve láttunk ilyet: a képviselők maradtak a helyükön, egy ember, Torgyán József ellépett mellőlük, és néhány éves versenyfutás után ő lett a befutó.) A Momentum momentán nincs – eddigi vezetőik lemondtak, az újakat még nem választották meg. Nem meglepő, ha a Fidesz-ellenes közbeszéd bárhonnan indul és bármiként kanyarog, annál a lefolyónál áll meg, amelybe ezt az ellenzéket úgy, ahogy van, leeresztené.
Szelényi Iván, aki nem a felületes elemzésekről nevezetes és egy pártnak sem elkötelezettje, azt mondja, a ma meglévő ellenzéki pártstruktúrában nem lehet a Fideszt leváltani. Nincs olyan választási törvény, amelyben ez megtörténhetne. Nincs párt, amelyik a Fidesz váltó- pártja lehetne. Márki-Zay Péter, az új hódmezővásárhelyi polgármester a Fidesz ellen nyert februárban és ellenük megy azóta is, de egyben az ellenzékváltás idejét is elérkezettnek látja.
Az ellenállás szellemét Amerikából tápláló Bartus László azt írja az ottani Népszavában, hogy „aki ezeknek az ellenzéki pártoknak hisz, az politikailag vak, süket és elveszett ember. Aki még egyszer szabadságban szeretne élni, annak vagy el kell hagynia az országot, vagy az életét fel kell áldoznia arra, hogy Magyarországon egy emberöltőn belül szabadság nem lesz. Ezt azoknak köszönheti, akik most letették a nagy esküt Orbánra”.
Szinte maguktól jönnek ezek a szavak, annyira alájátszik nekik az élet. Rengeteg példát hozhatnánk még a Fidesz-idegen világból. Úgy fest már ebben a közegben a hivatalos ellenzék, mint a nyúl. A hosszútávfutók világcsúcskísérleténél alkalmazott gyengébb futó. Neki csak az a dolga, hogy a táv első felében nagy lendülettel vezesse a mezőnyt, segítse ezzel a menő futót. Aztán kiállhat, úgysem bírná végig. Ilyen szerepbe kergetné a türelmetlenség a majdani ellenzéket, bárkikről is legyen szó.
Nyúlból sosem lesz bajnok!
A csetlő-botló ellenzék ellen szólnak az új dél-európai (időrendben: görög, spanyol, olasz) pártok vagy a cseh Babis Anojának sikerei is. Ha ott ment, itt miért ne mehetne? Ezekben az országokban azonban nem egy ereje teljében lévő uralkodó pártnak mentek neki az újak, hanem légritka politikai térbe törtek be.
Fékezést javasolnék. Aki most akar vezetni, legfeljebb nyúl lesz. Amilyen képtelenül lassan döntenek immár tíz éve, az elbukott népszavazás óta mindenben a demokratikus (értsd: az illiberalizmust ellenző) pártok, olyan végzetes lenne most rájuk a kapkodás. Most még nem lehet hiteles válaszuk az ellenük feltörő indulatra. Egyikük sincs magánál, a szónak abban az értelmében, hogy lenne vezetője, terve az életre.
De a türelem már nem nyájas bizalom. Ha a létét is megkérdőjelező kérdésekre az ellenzék nem képes közvetlenül, direktben válaszolni, vége. Ha a majdan formát kapó pártok nem ülnek le azonnal egymással egy, a tagadásukra adott közös, meggyőző válasz kedvéért, végük. Ha nem fordul közülük ki-ki a saját közönségéhez, hogy az segítsen a választ megfogalmazni, akkor egyben igazat is adnak a cserét követelőknek. Nemcsak az esetleges váltópártról tudhatnának meg sokat, de arról is, hogy van-e váltóközönség, közösség.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!