„Minden feltétel adott, ideje családot alapítani” – mikor egy pár erre az elhatározásra jut, gyakran csupán az életvitelük és anyagi helyzetük változásával számolnak. Aztán hiába minden, ha nem sikerül a fogantatás. Egyre több a meddő pár az országban, az örökbefogadásra pedig öt évet is várhatnak az érintettek.

  -
  -
- – Kép 1/2

Vannak, akik az interneten keresnek olyan anyákat, akik örökbe adnák a gyermeküket, de egészséges, az elképzeléseknek megfelelő adottságokkal rendelkező babához jutni szinte lehetetlen. Pedig a legtöbben erre vágynak, mikor megfogalmazódik bennük az örökbefogadás gondolata.

Ennek tükrében csodával határos eset, amit lapunknak egy fiatal nő mesélt, aki párjával négy éve szeretett volna babát. Két lombikbébi-kezelésen is részt vettek, sikertelenül. Az örökbefogadási várólistára másfél éve kerültek fel, aztán egyszer csak az interneten egy várandós anyuka őket választotta.

„A babám vér szerinti anyjának már öt gyermeke van, fogamzásgátlás mellett lett várandós, és mivel nagyon rossz anyagi helyzetben van a család – a férj kéthetente jár haza a munkája miatt –, az asszonynak pedig nincs segítsége, nem tudták vállalni a hatodik babát. Épphogy megélnek” – mondja az anyuka.

Van, aki milliókat fizetne

Esetükben nyílt örökbefogadás történt, együtt jártak a várandós asszonnyal a kórházba és az örökbefogadás után is jó kapcsolatot ápolnak vele, rendszeresen látogatják a családot, próbálnak segíteni nekik.

Az újdonsült anyukától megtudtuk: az interneten több olyan honlap is van, ahol meg lehet keresni azokat a nőket, akik örökbe adnák a babájukat. Ez a módszer azonban súrolja a gyermekkereskedelem határát, hiszen nagyon gyakori, hogy a leendő szülők akár milliókat is fizetnek azért, hogy megkaphassák a gyermeket. Év elején például óriási felháborodást keltett az RTL Klub riportja, amelyben rejtett kamerával buktattak le egy párt, ugyanis ötmillió forintért akarták eladni még meg nem született gyermeküket. Ilyen esetben mindkét fél három év börtönbüntetésre is ítélhető. A rendőrség több hasonló esetben nyomoz.

„Nekem egy ismerősöm ajánlotta azt az oldalt (a nevét nem reklámozzuk), ahol egymásra találtunk az örökbe adókkal. Mint kiderült, körülbelül 300-an írtak a gyermekem vér szerinti anyjának. Szerencsém volt, hogy én szimpatikus voltam neki. Nyílt örökbefogadás volt, minden hivatalos, bár a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatnál nem szeretik, ha interneten ismerkednek össze a szülők. Azt hiszik, hogy pénz van a dologban. Mi nem fizettünk a kisbabánkért, szimpátia alapján döntöttek. De miután kérte, hogy ne írjanak neki többen, mert megtalálta a leendő szülőket, voltak, akik felajánlották, hogy több millió forintot is adnának a kicsiért. Ők azonban, akármilyen nehéz helyzetben vannak, ezt nem akarták. Nem eladni szerették volna a gyermeküket, hanem olyan szülőket találni neki, akik a legszimpatikusabbak a számukra. Szegénységben élnek ugyan, de nagy szeretetben, minden este imádkoznak a gyerekek is” – mondja a fiatal nő.

A jelenlegi szabályok szerint, ha az örökbe adó és fogadó együttesen megjelenik a hivatalban, és jelzi, hogy szeretné örökbe adni, illetve fogadni a gyermeket, a nyílt örökbefogadás adminisztrációs részét elintézik a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat munkatársai. Ilyenkor azonban nem lehet tudni, hogy kaphatott-e pénzt a vér szerinti anya, mégis legálissá válik a folyamat. Úgyis, hogy valójában nem a szakszolgálat volt a közvetítő.

Karácsonyi kívánság

„Tavaly, az örökbefogadási tanfolyam elvégzése után azt a feladatot kaptuk, hogy írjunk levelet a jövendő babánknak. Ez nekem kezdetben nehezen ment, de végül nagyon szép szöveget fogalmaztam. Többek között azt is leírtam: remélem, az az utolsó karácsony, amit nélküle kell eltölteni. Becsomagoltam a levelet és a karácsonyfa alá tettem. Az Isten ajándéka, hogy idén már ő is velünk ünnepel. Egy egészséges, szerető családból származó picit nevelhetünk. Mindennap hálás vagyok, hogy minket választottak” – meséli az édesanya.

Felkerestük a honlapot is, ahol a szülők egymásra találtak. Több friss poszt is volt, melyben várandósok azt írták, szeretnék örökbe adni gyermeküket. Özönlöttek a válaszok, sokan részletes bemutatkozást írtak. A levelekben egy dolog közös: mindennél jobban szeretnének gyermekhez jutni az érintettek.

Azt, hogy pontosan hány évet kell várni arra, hogy örökbe fogadhasson valaki egy gyermeket, nehéz megbecsülni. A Fővárosi Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat honlapján található legfrissebb, 2014-es(!) tájékoztatóban arról írnak: egy 0–3 éves, egészséges gyermek esetén a fővárosban a várakozási idő legalább 5 év. A nyílt örökbefogadással foglalkozó Gólyahír Egyesület várólistáján idén januárban 500 pár szerepelt, és akár hat évbe is beletelik, mire valaki sorra kerül. A kizárólag újszülött gyermeket titkosan örökbe fogadni szándékozóknál még ennél is hosszabb lehet, hiszen az újszülöttek örökbefogadása ma Magyarországon jellemzően nyílt eljárásban történik. Ilyenkor az örökbefogadó szülő(k) és a vér szerinti szülő(k) ismerik egymást, szemben a titkossal, mikor minden teljesen anonim.

Hátrány, ha van már gyerek

„Két éve vagyunk fent az országos örökbefogadási várólistán, körülbelül a 80. helyen állunk. Hiába rendezettek az anyagi körülményeink, családi házban élünk a férjemmel, és akár kisebb egészségügyi problémával rendelkező gyermeket is örökbe fogadnánk, még nagyon sokat kell várni. Pedig nem babát, hanem 3–5 év közötti gyermeket szeretnénk és roma származású kicsinek is nagyon örülnénk” – mesélte lapunknak egy, a helyzete miatt neve elhallgatását kérő fiatal nő. Attól fél, hátránya származhat abból, ha névvel nyilatkozik. Titkos örökbefogadásra várnak a férjével.

A házaspárt azért is sorolják hátrébb a várakozók között, mert már van egy egészséges gyermekük. Mint mondta, akinek kettő vagy több gyermeke van, annak szinte esélye sincs. Így működik a rendszer, ugyanis nagyon sok a gyermektelen pár. Az asszony és férje évek óta próbálkoznak azzal is, hogy újabb vér szerinti gyermekük legyen, lombikbébiprogramokra is járnak, eddig sikertelenül. Kilenc babát veszítettek el, de nem adják fel, remélnek és várnak. Arra, hogy csörögjön a telefon és megtudják: egy gyermek számára őket választották szülőnek. Közben a lombikprogramot is folytatják. Kitartásuk és lelki erejük példaértékű.

Akik nem kellenek senkinek

Tavaly a statisztikák szerint 1025 örökbefogadást engedélyeztek itthon. Ők azok a szerencsés gyermekek, akik új családban nevelkedhetnek örökbefogadó szüleik legnagyobb örömére. Miközben azonban 2017-ben 2753-an vártak arra, hogy örökbe fogadhassanak, év végén 1972 örökbe fogadható gyermek volt – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, nyári adataiból. Nem könnyű tehát új szülőket találni. A gyerekek közül ugyanis 657-en fogyatékosok, 1078-an 10 évnél idősebbek, és csupán 283-an 3 évnél fiatalabbak. Sokan azonban nem szeretnének idősebb gyermeket, pedig az örökbe fogadható gyermekeknek csupán 14 százaléka 3 év alatti, 31 százalékuk 3–9 év közötti, míg 55 százalékuk 10 évnél is idősebb.

A helyzet miatt egyre több gyermeket fogadnak örökbe külföldi állampolgárok, tavaly 234 gyermek hagyta el így az országot, míg egy évvel korábban még „csak” 164-en nevelkedtek máshol. Ők azonban így is szerencsésebbek, mint a társaik. Csak akkor kerülhet egy gyermek külföldre, ha itthon nem találtak számára egyetlen olyan magyar családot sem, amely örökbe fogadja őket. Ha pedig nevelőszülőknél sem találnak számukra hosszú távon helyet, akkor egyetlen lehetőségként marad az állami gondozás, ami óriási hátrányt jelent. Az állami gondozásban felnőtt gyermekek egy része ugyanis később igen nehezen találja meg a helyét a társadalomban.

Hét szerencsés eset

„Magyarországon a szülők többsége hófehér bőrű, szőke, kék szemű, egészséges csecsemőt szeretne, sokszor még a roma örökbefogadók is. A kreolbőrű, kisiskolás, vagy fogyatékkal élő gyerekek itthon szinte senkinek sem kellenek” – nyilatkozta Budavári Zita, az 1995 óta működő, nyílt örökbefogadással foglalkozó Bölcső Alapítvány vezetője a Magyar Hangnak.

Itthon a statisztikák szerint nem jellemző, hogy beteg gyermeket fogadjon örökbe valaki, tavaly 1025 esetből csupán 7 örökbefogadó vállalt fogyatékos gyermeket. Külföldön gyakoribb, hogy sérült gyermeket is vállal egy család. Akik egyébként beteg gyermeket szeretnének, azokat alaposabban ellenőrzik. Jogerős örökbefogadási határozattal is rendelkezni kell, de a pszichológiai vizsgálat és a megfelelő tanfolyam elvégzése sem maradhat el. Kétségtelen, hogy igen komoly vállalás sérült gyermeket nevelni, de biztos, hogy ők – ha nem is mindig úgy, ahogy várnák – elképzelhetetlen mennyiségű szeretettel hálálják meg a törődést.

FOTÓK: LAKOS GÁBOR, VLADIMIR PESNYA, AFP

 

Címkék: Riport

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!